" Eljön az este,
és elteríti
komor köpenyét
körül a világon;
csak a csillagok
csendje kíséri "
,
/Jón Kalman Stefánsson/
" Eljön az este,
és elteríti
komor köpenyét
körül a világon;
csak a csillagok
csendje kíséri "
,
/Jón Kalman Stefánsson/
" Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
/Müller Péter/
Arany -Tóth Katalin : Téged kerestelek...
Lábaim előtt csörgő falevél,
a sápadt ősz, szép álmokról mesél.
hűvös szellő kavarja az utca porát,
betakarja testemet a meleg kabát.
Csak a lelkem fázik nem vagy velem.
Nélküled a lét, üres gyötrelem…
Az öreg téren lassan lépkedek,
jönnek velem szemben az emberek.
Téged kereslek minden szelíd mosolyban,
Téged kutatlak minden lágy mozdulatban.
Messze vagy most, nem láthatlak. Még nem
de várlak a sóhajban, a percben…
Gondjaim közt előbukkan arcod,
s egyre erősebben hallom hangod.
Átölelsz az emlékek gyöngy-varázsában,
s boldogság ébred szívemnek otthonában.
Lágyan elringat az emlékezés
Hiányod, lelkembe karcokat vés…
Áprily Lajos: Nagy tél után
Mikor a hegynek kékül már az orma
s a fát a fagy már nem roppantja meg,
nagy tél után, foszolva, szerteszórva,
sok elhullt szarvast rejt a rengeteg.
S találkozik sok élő társ a társsal,
testükben érzik még a vad telet,
s egymásra néznek szent csodálkozással
az elzuhant agancsu társ felett.
Pedig még vész lapul a sűrüségben,
üvöltő hang szól messze: ordasok,
és éhes orvvadász figyel sötéten –
Egymásra nézünk, mint a szarvasok.
"Míg az emberek élnek, ott vannak a percek, a csókok, a kacaj, az ölelés, a becéző szavak, a boldogság és a bánat; minden élet egy-egy világegyetem, ami aztán magába omlik, és nem marad utána más, csak néhány tárgy, aminek hirtelen támadt vonzereje a tulajdonos halálából fakad; és hirtelen fontossá válnak a tárgyak, néha valóságos ereklyévé, mintha az elveszett élet valami apró töredéke beleköltözött volna egy kávéscsészébe, fűrészbe, hajkefébe, sálba."
/Jón Kalman Stefánsson/
Egyedül
Ködöt szitál az alkonyat,
tüsszent a girhes, ritka lomb –
Mellemet túrja, döfködi
szívem, e szorgalmas vakond
Zokon ma semmit sem veszek;
vesém pamutgombolyag, hagyom,
macskaként játsszon még vele
a bársonyos talpú fájdalom
Gőzölgő, langy mocsár a park,
az idetévedőt elnyeli
A vén idő zokog; peregnek
a berkenye piros könnyei
A ködön áttűnő lámpafény,
mint borzas, ormótlan ecset,
sárgára festi a padon
szomorú, kihűlt helyemet
/Fecske Csaba/
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
/Juhász Gyula/
" Sosem követem el azt a hibát, hogy olyanokkal vitatkozzam, akiknek nem adok a véleményére."
/ Edward Gibbon/
" Egy pillanatig úgy éreztem, hogy mindjárt behajítom a batyut a folyóba.Gyűlöltem a háborút.Végül is ki törődik vele, melyik fél győz? Egy a fontos:fejeződjék be, amilyen hamar csak lehet: inkább igazságtalan béket, mint „igazságos ” háborút ."
/Ibusze Maszudzsi: Fekete eső/
Utolsó kommentek