Vénusz és Mars gyermeke

Álmodó csillagok, szerelmes illatok-, csodák.
Végtelen pillanat: átölel, nem szalad tovább.
Várom az angyalok csillogó-ringató dalát.
Úgy szoríts, úgy szeress, feledjek minden más magányt!

Ellopnák, elvennék: ne hidd, hogy megérthetnék-,
holnap gondolj rám úgy, mintha véletlen álom lennék!

Refr.:
Érezlek, elhiszlek, őrizlek-, nem kell, hogy félj!
De szívünket szédítő titkunkról soha, soha ne mesélj.
Nem múló vágyakkal éhezlek, kívánlak rég-,
tűzgyújtó, gondűző csókodból soha, soha nem elég!

Fénytelen hajnalok, végtelen űr vagyok-, nem látsz.
Éjszakák, nappalok, üvöltve hallgatok-, nem vársz.
Időnk már elveszett, meglelni nem lehet-, nincs már.
De részemmé vált, és nem tűr meg mást, csak kínt-,
kínt, ami mindent elzár.

Elszürkül, elfárad, elhamvad minden emlék-,
s majd úgy gondolsz rám, mintha véletlen álom lennék...