Vénusz és Mars gyermeke

Az első éjszakán még féltem,
De a gyertyafénynél más lett minden.
Akkor még nem tudtam, mit érzek.
Csendben csak vártam, és néztem
Hogy kérjem, vagy mégsem,
De a láng kihunyt, és az ajkunk összeért.

Szeress úgy, ahogy én
Ez minden, amit kérek.
Ahogy én, úgy ölelj,
Át a két karoddal végre.
Tudnom kell, hogy te nem hagysz el.
Talán nálad megpihennék már.

Magányos jégcsap lett a szíved,
Mert meggyötört száz hazug emlék.
Engedd be szívem melegét,
És kérlek értsd meg végleg,
Nem kell félned, csak érezz
Úgy, ahogy én, akkor nem engedlek el!

Szeress úgy, ahogy én
Ez minden, amit kérek.
Ahogy én, úgy ölelj,
Át a két karoddal végre.
Tudnom kell, hogy te nem hagysz el.
Talán nálad megpihennék már.

Sok száz éjszakám,
Sok száz nappalom múlt el nélküled,
De mostmár nem hagyom, mert itt vagyok
És hiszem még, hogy a kezemet kezedbe adtam réééég!

Szeress úgy, ahogy én
Ez minden, amit kérek.
Ahogy én, úgy ölelj,
Át a két karoddal végre.
Tudnom kell, hogy te nem hagysz el.
Talán nálad megpihennék már.