A szerelem fogalmára nem létezik definíció, mert aki folyamatosan csak a válaszok után keresgél, az igazából soha nem is találkozott vele. Megfoghatatlan érzelem, amely egyik percről a másikra megváltoztatja az ember egész benső lényét. Láthatatlan érzékkel eluralkodik rajtunk és a boldogság szeretetével átitatja egész lelkünk valódiságát. A szerelem soha nem múlik el, még akkor sem, ha sokszor úgy érezzük, hogy az egész világ elhatalmasodott felettünk. Egész emberi lényünk örök alkotójává vált. Mindig bennünk él, csak rajtunk múlik, hogy mikor engedjük felszínre tőrni, kibontakoztatni. Nem vagyunk tökéletes emberek, de pont így érezzük magunkat valódi embereknek, mert képessé válhatunk saját hibáinkat felismerni és azon mindig változtatni. Elindultunk egy úton, egy hosszú alagúton, hogy bejárjuk az élet nagy rengetegét, hogy megtapasztalhassuk életünk értelmét. Néha eltévedünk vagy zsákutcába kerülünk, de mindig erőt veszünk, hitet ébresztünk magunkon és újra tapra állunk, hogy életünknek újra értelmet tulajdonítsunk. Kapcsolatok jönnek létre és szűnnek meg, majd új kapcsolatok alakulnak meg, mert minden ősidők óta eleve így rendeltetett el. Sokszor erősködünk, hitetlenkedünk, de a sorsunkat nem kerülhetjük el. Nehéz talpra állni, újra szerelembe esni, és újabb csalódásokat elviselni. Amikor viszont megtapasztaltuk és folyamatosan átéltük már nem létezik számunkra vissza út. Ő lesz számunkra az egyetlen, aki által az élet felfedeztük az élet értelmet. Így az életünk lényegét is.