Vasárnap este volt, már megfürdött, s várta, hogy párja bejöjjön. Megmeletítette a vacsorát, és gondolkozott.

Kb.egy hónappal ezelőtt felfedezett egy nádfedeles hintát, s azóta csak annak élt. Két hétig méregette, nézegette, majd anyaggyűjtésbe kezdett. Az elmúlt hét minden délutánján barkácsolt. Fahéjjat nyesett, gyalult, festett, fűrészelt. A hétvégén össze akarta rakni, vagyis meg akarta építeni. Kihívásnak tekintette, hiszen ilyent még sosem csinált.

A vasárnapi ebédet is futva nyelte le, s ment vissza dolgozni.

Az asszony szeretett volna már egy kicsit kirándulni, sétálni az erdőben, csatangolni a réten, és ott, kissé távolabb a kis hidon megállni, s bámulni a vörösszárnyú halakat...hogy lubickolnak a verőfényben, s hogy is csap le rájuk egy oda tévedt színes tollú kacsa. Szerette a kis kirándulásokat, a bélelt kosár súlyát, illatát. Imádott vadvirágot gyűjteni, s még otthon is érezni a mező illatát.

Az egész hét robotolással telt, s még szombatra is maradt némi takarítás, mosás , vasalás.

A vasárnapi ebéd után sokszor már úgy érezte, minden ereje oda, és nem bír dolgozni. De azt sehogy sem tudta még elképzelni sem, hogy ő pihenjen, míg párja kint dolgozik.

Átöltözött hát a kerti ruhába, kigazolta a virágos kertet, majd ültett még pár palántát, tett-vett a veteményesben, hasznossá akarta ő is tenni magát.

Estére a remekmű elkészült...majdnem teljesen.Van még pár apróság, amit már hétközben is meg tud oldani, de a java kész. A szomszédok átjöttek,s csodálták az ő művét, dícsérték ügyes kezét. Igen, ügyes volt, amit a fejébe vett, azt megalkotta. Nem szokta egykönnyen feladni a terveit, álamit, bármilyen nehéznek is tűnt.Most büszke volt, és elbírta a szép szavakat.

Az asszony csak hallgatott, örült velük ő is, hiszen tetszett a munka, csodás volt tényleg, de nem szólt semmit. Hallgatott. Csupán egyetlen kérdés motosztkált a fejében: vajon a jövő vasárnap mit fog kitalálni?

( mese)