Út ...
Elindultam az úton.
Kicsit tán egyedül,
Mint mikor éj csendjébe
Lágy szellő hegedül.
És mosolyogtam a napra,
Csillagos könnyem hullott éjjel,
Akár maró kínnal vertek,
Akár elemésztő kéjjel.
És hiába csapódott hozzám
Percnyi időkre egy-egy társ,
Viharos estéken mégis
Magányt talált a villámlás.
És hosszú utak után most
A te mosolyoddal ébredek,
Erős vállad a támaszom,
S ha tudlak, én is védelek.
És látom már végét az útnak,
S te, ki mellém szegődtél, édesem,
Hozzám tartozol, mint mához a holnap,
Mint testhez a szív; lüktetve, véresen
Anita Scythe
Utolsó kommentek