.
Ölelte éjszaka. Szenvedélyesen. Ő pedig odaadó volt. Odaadó és játékos. Merészen játékos. Nem tudták abbahagyni. Semmi sem volt elég a másikból.
Reggel hiába kereste maga mellett az ágyban. Időbe telt, mire kitisztult a feje. Egyedül volt - elváltférfi-sors -, ugyanúgy, ahogy este, közel az éjfélhez, lefeküdt. Hát persze. Álmodta az egészet. Az első csóktól az utolsóig. Azt is, mikor Olga azt a néhány gombot leküzdötte, hogy karját az inge alatt körbefonhassa a meztelen derekán. És most hiába keresi a szemével a harisnyanadrágot is a fotel karfáján. Pedig rövid röppálya után ott landolt, emlékszik határozottan. A gyapjúszőnyegen nyoma sincs már a fekete fehérneműknek. Egyedül az ágya. Az olyan, mint a csatatér. Hát nem történt meg? Hiszen egész éjszaka....Vagy ez sem igaz? Hogy egész éjszaka? Ez sem úgy volt? Csupán néhány perc, ennyi lehetett? Az asszony illatát viszont határozottan érezte. És a fáradtságot is a tagjaiban. Megbolondultam, gondolta, komplett hülye vagyok.
Alig másfél órával később aztán szembejött vele Olga. A munkahelyén, a folyósón. Mosolygott, így szokta. Továbbment, a harmadik ajtóig. Ott maradt viszont, ott időzött még az illata. Parfüm és Olga. Olga és parfüm. Így együtt. Mint éjszaka. Őrület, mennyire az.
Egyáltalán nem ment a munka. Az ajánlatkérő levél - máskor egy órácska - egész délelőtt nem tudott megszületni. Álmos is volt, csalódott is. Olga feltűnt kétszer. Jött, kért egy- egy szignót, távozott. Fél éve érkezett az osztályra. Próbaidő, három hónap. Jól teljesített, pontos volt, megbízható, önálló is a megkívánt és megengedett határig. Véglegesítették.
Korrekt viszony volt közöttük. Igazából semmi viszony, ha a férfi-nő mezőben vizsgáljuk. Semmi összenézés, semmi felszikrázás, ahogy oly gyakran előfordul. Félreérthető mozdulat, félreérthetetlen mondat. Semmi. Olga csinos, a legcsinosabb fajtából, de kacérság nyomokban sincs benne, vagy ha van, leplezi. Titkolja. Igazából nem is érti, miért pont ez a tartózkodó asszony az, akit ölelt álmában. Micsoda rejtőzködő, önmaga előtt is eltitkolt vonzalom, vágy munkál benne. Valahára végzett a levéllel, hagyja most pihenni, gondolta, egy kávé után ellenőrzi majd, kínos lenne az angol üzleti partner előtt, ha hibás volna nyelvtanilag.
A büfében - nagy rendező az élet - épp Olga mögé zárkózott föl a kávéfőző gép előtti sorban. A háta is mosolygott az asszonynak. Fizettek, semmi okot nem láttak arra, hogy külön asztalt keressenek. A kávé forró volt, kortyolgatták. Miután sorra vették a klímaváltozás legutóbbi, aggasztó fejleményeit - maga sem tudja miért -, hirtelen megkérdezte:
- Hogy aludt? Álmodott valamit, Olga?
Az asszony keze megállt a pohárral, a szája felé, félúton. És elpirult, homlokától a blúza kivágásáig. Menthetetlenül, fékezhetetlenül. Árulkodóan. Leleplezően.
- Pardon. Ne haragudjon, Olga.
- Ó, nem - szólalt meg végre az asszony. Semmi baj. Zaklatott álmom volt...mindenféle gombokkal hadakoztam...
Kereste a férfi szemét.
- De végül is megérte. Ismered, hogy van ez - váltott hirtelen tegezésre.
A másik csak bólintott. Hát hogyne.
Hogyne ismerné.
És mindketten tudták, hogy a másik tudja.
/Münz András - Kaland/
Utolsó kommentek