.
Néha beborul, villámlik és mennydörög, az égiháború egy szempillantás alatt birtokába veszi a neki tetsző helyeket...ilyenkor az emlékek végig gyalogolnak a lelkemen. Súlyos, nehéz lábnyomokat hagyva rajta. Aztán jön a dagály és ellep mindent a víz, ez a sós nedü, ami apró kis dolgok miatt ugyan úgy jöhet, mint óriási megrázkódtatás után.
De a lélek nem porhomok, s ha elvonul a víz , nem lesz sima érintetlen ez a láthatatlan , légies embert formáló valóság.
Azok a bizonyos kis mélyedések örökre megmaradnak. A hold segít ugyan időnként, hiszen érti a dolgát, s olyankor, mikor újból kicsalogatja a vizet, kicsit mindent eltakar egy időre...ezek az apró pihenők segítenek újra bízni...mintha olyankor a holdsugár szebben ragyogna...de hát a hold annyira változó, nem ismeri az állandó szó jelentését...
Utolsó kommentek