Vénusz és Mars gyermeke

.

Csend van...

Csend van, mikor elmennek a gyerekek
És a ház zajoktól marad üres
Csend van, mikor az újságok kijönnek
Szótlanul érintem termékeny melled.

Csend van, mikor kibontom az ajándékomat
Hatalmas a csend, miután elhagytak
Van csend, amely álomba ringat
Szótlan az idő, amely elmerül... benned.

(De én ma... én ma... de én ma...én ma...
De én ma... én ma... de én ma... én ma...)

Sétáltam... fülemben az eltűnt zene
Majd mikor felnéztem az égre
Nem volt végtelen és nem voltak színek
Én... összezavarva és kíváncsian majdnem
Eltévedtem - figyelmetlenül, lélegzet nélkül

Bárcsak ne félnék a csendtől.

Csend van, amikor becsukódnak a kapuk
S a súlyos lépcsőkről alászállnak az illatok.
Szótlan annak lépte, ki elindul keresésre.
Szótlan a rég várt szerelem hiszekegye.

(De én ma... én ma... de én ma...én ma...
De én ma... én ma... de én ma... én ma...)

Sétáltam... és beleizzadtam a remegésbe
Aztán újra levegőt véve, bátorságot merítettem és mentem előre
Én... időtől elveszve vagy elrabolva
Lesütött szemekkel az alkonyt várva
Én... majdnem hátat fordítva a világnak
Már érzem a békét és örülök a mának

És nem félek a csendtől.
Nem félek a csendtől.

.

/Biagio Antonacci verse...fordította Erdős Olga/