"A gyász olyan, mint az ember lánya. Eleinte állandóan velem volt, belém kapaszkodott, soha nem engedett el, egy másodpercre sem. Követelte a testem, a figyelmem. Aztán olyan lett, mint egy kislány, aki több órán át békén hagyott, amíg más helyeken kószált. Most olyan a gyász, mint egy tinédzser. Aki állandóan ott van, akit soha nem felejtek, de aki egy másik életet él, és hagyja, hogy én is éljem az enyémet, és aki egyszer-egyszer a legértelmetlenebb követelésekkel áll elő."
.
/Helene Uri: Szavak a múltból/
Utolsó kommentek