Vénusz és Mars gyermeke

.

Nől a dér, álom jár...

.

Nől a dér, álom jár,

hó kering az ág közt.

Karácsonynak ünnepe

lépeget a fák közt.

.

Én is, ládd, én is, ládd,

hóban lépegetnék,

ha a jeges táj fölött

karácsony lehetnék.

.

Hó fölött, ég alatt

nagy könyvből dalolnék,

fehér ingben, mezítláb,

ha karácsony volnék.

.

Viasz-szín, kén-sárga

mennybolt alatt járnék,

körülvenne kék-eres

halvány téli árnyék.

.

Kis ágat öntöznék

fönn a messze Holdban.

Fagyott cinkék helyébe

lefeküdnék holtan.

.

Csak sírnék, csak rínék,

ha karácsony volnék,

vagy legalább utolsó

fia-lánya volnék.

.

/Weöres Sándor/

.

"Vannak pillanatok, amikor nagyon szeretnénk segíteni annak, akit nagyon szeretünk, de nem tehetünk semmit. Vagy a körülmények nem engedik, hogy megközelítsük, vagy az illető zárkózott be annyira, hogy nem fogad el semmiféle együttérzést vagy támogatást.

Ilyenkor nem marad más, mint a szeretet. Azokban a pillanatokban, amikor minden hasztalan, szeretni akkor is tudunk, anélkül, hogy viszonzást, változást, köszönetet várnánk."

.

/Paulo Coelho: Mint az áradó folyó/

.

"Van azonban egy pillanat, amikor a szenvedélyek hirtelen, se szó, se beszéd, eltűnnek. Hiába a harcos minden bölcsessége, hagyja, hogy legyűrje a csüggedés: hite egyik pillanatról a másikra már nem olyan, mint volt, a dolgok nem úgy mennek, ahogy megálmodta, a tragédiák igazságtalanul és váratlanul következnek be. Ebben a pillanatban csak egy lehetséges út létezik: folytatni. Kitartani, akkor is, ha úgy tűnik, semmi értelme."

/Paulo Coelho: Mint az áradó folyó/

.

A hóesésben...

.

Késő éjjel mentem haza a hóesésben,

kívülem egy lélek se járt már a Béke téren.

De nem! A téren két szerelmes állt összebújva,

hajukat a goromba évszak hóval befújta.

Ölelték egymást önfeledten, nem vették észre,

nem néztek hóra, szélre sem, csak egymás szemébe.

Fehér volt már a tér egészen, de körülöttük

kör támadt, - a hulló pihéket felfogta testük.

Szerelem, ifjúság varázskörében álltak;

tovább siettem, meg ne törjön a szép varázslat.

Kívántam nekik ott magamban sok földi szépet,

s hogy életük ne háborítsák haragos évek.

És akkor is így nézzenek még egymás szemébe,

mikor a tél végképp befesti hajukat fehérre.

.

/Benjámin László/

.

"Amint a búza magva magában rejti az erőt ahhoz, hogy kicsírázzék, szárba szökjék, és termést hozzon, úgy rejti magában az emberi mag is jó vagy rossz tulajdonságait; ahogyan az örökkévaló írás szavai is mondják: „Az én sorsom a homlokomra vagyon írva."

.

/Mihail Sadoveanu/

.

"Szomorú vagyok, mi más lennék?! Azonkívül egyre kisebb gyerek leszek, annak ellenére, hogy rohamosan öregszem. Egyre nagyobb a korkülönbség én és én között. Nyújtják ugyan a kezüket egymás megmentéséért, de túl nagy szakadék van közöttük. Közöttünk."

/Koncz Erzsébet/

.

Madár...

.

Egy madár ül a vállamon,

Ki együtt született velem.

Már oly nagy, már olyan nehéz,

Hogy minden léptem gyötrelem.

.

Súly, súly, súly rajtam, bénaság,

Ellökném, rámakaszkodik,

Mint egy tölgyfa a gyökerét,

Vállamba vájja karmait.

.

Hallom, fülemnél ott dobog

irtózatos madár-szive.

Ha elröpülne egy napon,

Most már eldőlnék nélküle.

.

/Nemes Nagy Ágnes/

.

"Van, aki élete során sosem emeli fel a tekintetét a földről. Mások repülésről álmodnak. "

.

/Joanne Harris /

.

"Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük."

.

/Hermann Hesse /