Áprily Lajos: Nagy tél után
Mikor a hegynek kékül már az orma
s a fát a fagy már nem roppantja meg,
nagy tél után, foszolva, szerteszórva,
sok elhullt szarvast rejt a rengeteg.
S találkozik sok élő társ a társsal,
testükben érzik még a vad telet,
s egymásra néznek szent csodálkozással
az elzuhant agancsu társ felett.
Pedig még vész lapul a sűrüségben,
üvöltő hang szól messze: ordasok,
és éhes orvvadász figyel sötéten –
Egymásra nézünk, mint a szarvasok.
"Míg az emberek élnek, ott vannak a percek, a csókok, a kacaj, az ölelés, a becéző szavak, a boldogság és a bánat; minden élet egy-egy világegyetem, ami aztán magába omlik, és nem marad utána más, csak néhány tárgy, aminek hirtelen támadt vonzereje a tulajdonos halálából fakad; és hirtelen fontossá válnak a tárgyak, néha valóságos ereklyévé, mintha az elveszett élet valami apró töredéke beleköltözött volna egy kávéscsészébe, fűrészbe, hajkefébe, sálba."
/Jón Kalman Stefánsson/
Egyedül
Ködöt szitál az alkonyat,
tüsszent a girhes, ritka lomb –
Mellemet túrja, döfködi
szívem, e szorgalmas vakond
Zokon ma semmit sem veszek;
vesém pamutgombolyag, hagyom,
macskaként játsszon még vele
a bársonyos talpú fájdalom
Gőzölgő, langy mocsár a park,
az idetévedőt elnyeli
A vén idő zokog; peregnek
a berkenye piros könnyei
A ködön áttűnő lámpafény,
mint borzas, ormótlan ecset,
sárgára festi a padon
szomorú, kihűlt helyemet
/Fecske Csaba/
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
/Juhász Gyula/
" Sosem követem el azt a hibát, hogy olyanokkal vitatkozzam, akiknek nem adok a véleményére."
/ Edward Gibbon/
" Egy pillanatig úgy éreztem, hogy mindjárt behajítom a batyut a folyóba.Gyűlöltem a háborút.Végül is ki törődik vele, melyik fél győz? Egy a fontos:fejeződjék be, amilyen hamar csak lehet: inkább igazságtalan béket, mint „igazságos ” háborút ."
/Ibusze Maszudzsi: Fekete eső/
Október...
A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.
Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.
A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.
Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
/Juhász Gyula/
/ kép Oksana et Gil oldalárol/
" Hiszem, hogy bármit is teszünk az életünk során, akár jót, akár rosszat, azt végül mindig visszakapjuk valahogy. De a megátalkodott gonoszságot kamatostul."
" Pedig tudta, hogy remény nélkül reménykedik, s a legrosszabb az volt, hogy látta, nem tehet mást. Nem nagyon maradt egyebe, mint ez a reménytelen reménykedés. Bele kellett kapaszkodnia."
/Ottlik Géza: Iskola a határon/
Utolsó kommentek