*

  "Mindennap írj nekem két-három sort, olyan lesz, meglátod, mint egy telefonbeszélgetés, és így nem szakadunk el egymástól... 

   Egymástól távol is együtt leszünk, ugyanúgy éljük majd a napokat, noha nem ugyanazt fogjuk látni magunk körül. (...) Az én otthonom a szívedben, az én forrásom a szemedben van!"

/Consuelo de Saint-Exupéry/

"Biztos vagyok benne, hogy senki nem vágyik annyira soraidra, mint én, és kétlem, hogy volna bárki is, aki nálam jobban megérdemli őket."

/Jane Austen/

Érzelmes párbeszéd

.

A vén parkban didereg a magány,

s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,

alig érteni, halkan mit beszélnek.

A vén parkban didereg a magány,

s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?

- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?

Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt

csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.

- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,

és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

/Paul Verlaine /

foto:http://aquaminttea.tumblr.com.

.

Hontalan

.

Ismerősöm a tél derét

vizsgálta halántékomon

s megkérdezett: - "Hány éves vagy?" -

Mire én: - életem nem volt

sokkal több, mint egy pillanat.

Ez jól átgondolt válaszom."

- "Hogy-hogy?" - szólt ő - "Nem értelek.

Magyarázd meg e keserű,

szokatlan információt."

- "Nagyon szerettem egy leányt"

- mondtam -, " s egy őszi délután

arcon csókoltam hirtelen."

Ahányszor visszagondolok

a csókra, azt érzem, hogy e

kis, gyors csók volt az életem."

Ibn Hazm ( fordította Faludy György)

forrás:http://suzywire.tumblr.com

"Nincs megszégyenítőbb ,mintha kiderül:nincs is ,amit áhítottál...."

   /Jókai A./

Szavak nélkül

.
Úgy gondoltam valamikor, hogy a
vakító narancsszínű reggeleken,
újraélednek a már eltemetett álmok,
vágyak, remények a megvilágosodott
emberi agyban, mint ahogy újraélednek
a mesebeli hétfejű sárkányok, és a
Nap új arca is az erdőszéli vízmosásban.
de ma reggel reménytelen és szomorú
vagyok, s lám, te is csak szavak nélkül
kiáltasz értem, hiába, mert a gyászos
fehérségű örök ismeretlenség, folyton
elkülönít bennünket egymástól, s az
emberektől. Közös múltunk immár,
szétszóródott, haldokló gyöngyszemek
az időben...

/Rakovszky Zsuzsa/

Hóhullásban

Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
fehér körökben keringőzve,
szempilláidra zuhannak,
elalélnak és meghalnak.

Nézem a pillád lágy ívét,
mint gyönge virágkerítést,
s mögötte azt a kertet,
mely télben is melenget.

Csendes az este, menjél be,
hullongó álom hintsen be,
öröm száll a pelyheken;
hóhullás a szerelem.

/Csoóri Sándor/