Vénusz és Mars gyermeke

Múltkor azt álmodtam, hogy

léggömbök nyílnak a fűben.

Leszakítottam őket,

és elpukkadtak.

Sírtam. De színes könnyeket.

Ágai Ágnes

AMIKOR NEM VAGY ITT

Amikor nem vagy itt: fázom,

és belebújok a köpenyedbe,

magambaszívom a dohány

és borotvahab szagát,

kinyitom az aktatáskádat,

kezembe veszem a tollat,

és a jegyzetfüzetet,

aztán lefekszem az ágyba,

és testednek helyet szorítok,

leoltom a villanyt,

végiggondolom, milyen is volt

a veled előtti korszak:

várakozás valami

biztos bizonytalanra,

arra, hogy jössz,

és hogyha elmégy,

én is fázni fogok,

és belebújok a köpenyedbe,

magambaszívom a dohány

és a borotvahab szagát,

kinyitom az aktatáskádat...

Tehát a tárgyak?

Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?

Kesztyűdben ujjad hív,

sáladon a kockák felnevetnek.

Amikor nem vagy itt,

olyan töményen vagy velem,

hogy átforrósodom.

Ágai Ágnes

Valahol olvastam egy verset
nem kért többet: egyetlen percet.
Talán négy sor volt, talán hat sor,
aztán elolvastam még sokszor.
Ez a sor volt nekem a legszebb:
"Közel hajolni a szívedhez..."

Üzennék. Pár szót. Hiszen jön az ősz
és a tavasznak fénye veszve van már.
Üzennék. Pár szót. Hogy mit , nem tudom.
De jön az ősz... és eszembe jutottál.

(Antalfy István)

"Abban a hétfői mosolyban benne volt egy keddi levél, egy szerdai csók, egy csütörtöki "rólad álmodom", egy pénteki vágyakozás - és egy soha napi beteljesülés."

( ismeretlen szerző)

„Van, hogy tehetetlennek bizonyulunk kívánságainkkal, vágyainkkal vagy ösztöneinkkel szemben, és ez gyakran elviselhetetlen fájdalmat okoz. Ez az érzés végig fog kísérni életeden; olykor megfeledkezel róla, olykor rögeszmeként telepszik majd rád. Az élet művészetéhez az is hozzátartozik, hogy képesek legyünk legyűrni tehetetlenségünket egy szerelmi kapcsolatban, képesek legyünk kiegyenlíteni egy erőfölényen alapuló viszonyt vagy lerázni magunkról az elnyomottság érzését. Ez nem könnyű feladat, mert a tehetetlenség gyakran félelmet szül - a félelem pedig kaput nyit a gyengeségnek, és aláássa egész viselkedésünket, az értelmünket, a józan eszünket."

Marc Lévy

„Barátom, társam, testvérem, ember! még mindig nem tudsz beletörődni abba, hogy egyedül vagy?
Még mindig azt hiszed, bolygó vagy, mely egy másik bolygóban társára talál; hogy fűszál vagy és sokadmagaddal rét leszel; hogy hangya vagy és sokan vagytok egymás segítségére a hangyabolyban? Vagy azt hiszed, farkas vagy s ha együtt ordítasz a többivel, megtűrnek maguk között talán?
De értsd meg hát végre, értsed meg és hidd el, hogy egyedül vagy! Nem vagy bolygó, sem fű, sem bogár, csak ember vagy, örökké társtalan. Simogatásban, csókban, ölelésben és könnyben, szeretetben és szánalomban, mindíg, mindenütt magányos maradsz.
Kérdezd csak meg a csendet, mely körülvesz, mikor álmatlanul fetrengsz ágyadon, a könnyedet, mely letörletlenül pereg pillád alól, a kiáltásod, amelynek visszhangja nincsen, kérdezd meg őket, van-e valakid?
És mégis, mégis, tárd ki a két karod, inaszakadtáig ölelésre tárd, szíved, ha vérzik is, tenyeredre tedd, magasra emeld, hogy lássék, messzire, és kiálts, ha ronggyá szakad is a tüdőd, őrtálló katona, posztodon maradj! Ha köd ereszkedik le, ha dér szitál reád, ha ágyútűzben állsz, vagy végigver a vihar, te tárd ki a két karod, ölelésre tárd, mert hátha egyszer kisüt még a nap, valahonnan tán nyúl egy kéz feléd, hogy hidat verjen a parttalan folyón, mely elválasztja az embertől az embert."

B.Radó Lili

"Melletted millió ember nézi, hogy hova lép.
Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég,
Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén.
Te olyan más vagy: nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény."

Nox

"A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene,
A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér;
Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett;
Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér."

Conrad Aiken