Arany-Tóth Katalin

Szerettelek volna....

Szerettelek volna úgy szeretni Téged,

mint ahogy a szellő öleli a rétet.

Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,

szelíd dallamával ringatja a fákat.

Szerettelek volna álmaimba vinni,

édes ábrándokkal a csodákban hinni.

Titkok italával bódultan alélni,

heves ölelésben magammal ragadni.

Valóságnak árnya szívemnek ármánya,

éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.

Hiába a szép szó, hiába a könnyek,

lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.

Szerettelek volna magamhoz ölelni,

messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.

Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,

Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!

Mondd, hogy elringatnál,

mondd, hogy ez nem álom!

Mondd, hogy hűvös szavad

lehetne még bársony...

Ölelj át, úgy fázom...