Vénusz és Mars gyermeke

A tavasz játékai...

.

Ó tavaszi játszadozás

a partokon, a réteken!

Szerelmet hajszol a legény,

lányban szunnyad a szerelem.

Ó röpke labda, lenge tánc,

a tavasz gyilkos bársonyán

rosszul alszik a szerelem,

mocorog, ébredni kíván.

Lányban szunnyad a szerelem,

gomolygó hajfürtjeiben

melyekről pattogzik a fény

ahogy üllőn parázs terem,

ravasz varázs-lepleiben

miket cifrára fest a fény;

álomi tarkaság a lány,

mögötte árnyék a legény.

Lányban szunnyad a szerelem,

szénserpenyő-szemeiben

hol felgyúl és kihúny a tűz

de mindig rejtve kényesen;

lányban szunnyad az ölelés,

ringatózó karjaiban

hol a toll-bábú üldögél,

hol a halál bilincse van.

Magányos éjek tőrei

vér-erek dörgő dobjai

két külön tűzvész kanyarog

egymást akarja oltani,

két szerelem egymás felé

kígyózik mint a gyűlölet

s az ősökkel telt temető

susogva bíztat, integet.

Ó a hínáros férfi-szem

ó a homályos nő-sikoly

mikor tavasz indái közt

két test először összeforr,

ott a fehér kút angyala

vonaglik, meghal csöndesen

s jövendő koporsók hada

nyüzsög sötéten, férgesen.

Lányban szunnyad a méz, a tej,

övé lesz konyha, kamara,

cukorral, dísszel telt fenyő,

fosztja férj, gyermek, unoka.

Lányban dereng az éjszaka

minden hulláma, csillaga,

csípője urna-íve közt

a virrasztó halál maga.

Ó a közös kétféle vágy

vakon egymás felé szalad

egyetlen cérnaszál-hídon

és a híd mindig leszakad!

Ó tavaszi játszadozás,

egy érintés a lomb alatt,

belőle mennyi könny fakad

és nem lehet és nem szabad!