" A legmélyebb félelem szerintem az, hogy ha felvállalom és megmutatom, aki vagyok, akkor elbukom vagy elítélnek, mert engem nem lehet szeretni úgy, ahogy vagyok, határaimmal és nemeimmel együtt. Ez hazugság. Bárki, aki ilyesmit akar elhitetni velem, az ragadozó, mindegy, hogy nő vagy férfi, és hogy milyen viszonyban vagyok vele.
Önmagamhoz mégis ezen a félelmen át vezet az út."
.
/Sólyom Anna: Párnafilozófia/
" (…) mókáim csak vastag pokrócok voltak, amik fázékony valóságaimat óvták a meghűléstől. "
.
/Karácsony Benő: Napos oldal/
" Eljött az ősz, takard be szívem valamivel
egy fa árnyékával, vagy inkább a tieddel."
.
/Nichita Stanescu/
" Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is."
" Éjjel, amíg aludtam , történt valami. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak."
.
/Márai Sándor/
Ha negyvenéves elmúltál, a tested
egyszer csak elkezd magáról beszélni,
és minden rejtett minta, mit az évek
az emlékezetedre tetováltak,
átüt a bőrön.
Hiányzik az életből valami...
.
A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, - a szeretet
"Séták, hosszú séták, amikor az ember szinte belevész a hegyekbe és a tájjal együtt lélegzik; azután könyvek, idegen sorsok, különös életek, akikkel még éjjel is együtt álmodik, s mégsem zavarják úgy, mint az emberek."
.
/Just Béla/
"Görnyedten ment az úton a parkon át, meghajolt a bánat előtt. Háta meggörbült, mintha valami démon lovagolna rajta, és sugdosna iszonyatos dolgokat a fülébe.
Soha többé. Semmit.
És épp amikor azon kezdett tűnődni, milyen is lehet ez a démon, az rávetette magát."
.
/John Ajvide Lindqvist /
" A szomorúság megokosítja az embert, már csak azért is, mert ilyenkor nem siet sehová, nem kapkod ezerfelé, így még a világon is rajtafelejtheti a szemét."
Utolsó kommentek