Vénusz és Mars gyermeke

" Hallod Uram?

Isten úgy tett, mintha süket lenne, ha nem akart felelni, mindig ezt csinálta. Vajon mások tényleg nem hallják a hangját? Ez olyan különös. Akkor kihez beszélnek ima közben? "

.

/On Sai: Scar/

A vándorüveg

Kilencre már felszállt a reggeli köd, a megszáradtak a lucskos vaskapuk is. Egy –egy kósza szél meglebbenti a muskátlik már sárgászöld levelét.  Nincs hideg. A dáliák kókadtan bólogatnak, mintha éreznék, nincs már sok hátra nekik az idei életből. Bezzeg a krizantémok vidáman mosolyognak! Ezek a rövid nappalok nekik kedveznek a legjobban.

Hangos cinkék kotorásznak a lehullott diófalevelek között, remélve hogy találnak valami kis elemózsiát. Még nincs itt az etetés ideje, tele van a határ elhullott magokkal, ők mégis ide szoktak. Van itt valami biztonság. Tudják, ha megjön a hó, tele lesznek az etetők

Vasárnap van.

A húslevest már oda tette, kacsaaprólék és disznó csont került bele, sok féle zöldséggel. Mindenki szereti a finom húslevest, akár a háromnaposat is megeszik belőle. Fokhagyma illata száll a levegőbe, még a teraszon is érezni ezt az étvágygerjesztő illatot.

A  krumplipüré elkészítése még várhat, az melegen az igazi, ha kihűl délig , kicsit összeáll, és most nagyon finomat szeretne készíteni. Egyedül van , de délre megjön az ember, és farkasétvággyal tud enni , a sok munka kiéhezteti rendesen.

Hogy vasárnap és dolgozni kényszerül? Vetni kell, és az idő nem kérdi, milyen nap van ma. A búzának a földben a helye, hogy majd télen a meleg hótakaró alatt kipihenve magát, tavasszal rendesen meg tudja majd növeszteni a jövő évi termést.

Tíz perc pihenőt tart, kifújja magát a reggeli roham után, mert hát állatok is vannak, és addig nem eszik, még azok jól nem laktak. Most minden olyan csendes, megissza a reggel készített langyos kávé maradékát, s bekap egy finom ropogós , hófehér habcsókot hozzá. Tegnap a lánya hozta, saját készítésű. Abban a díszüvegben, amiben ő almakompótot adott egy hónapja már. Csupa illatos almát főzött , citrommal , szegfűszeggel és fahéjjal. Azt mondták, finom volt.

Vándorüvegnek is lehetne nevezni, mert mindig raknak bele valamit, és ide-oda jár, vándorol , de mindig tele érkezik.

" Eljött az ősz, takard be szívem valamivel

egy fa árnyékával, vagy inkább a tieddel."

 .

/Nichita Stanescu/

" Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt  láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is."

Hiányzik az életből valami...

 .

A napok rohannak, futnak,

céltalan bolyongunk a szürkeségben.

Mindenki siet valahová.

Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.

Hiányzik valami az életünkből.

Nem látjuk a tarka virágok színét,

nem érezzük a napfény melegét.

Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,

elmúlt nyarak igézete,

ringó kalászos, erdők illata.

Hiányzik az életből valami...

Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

Egész életünkben szakadatlanul,

fuldoklásig küzdünk, harcolunk.

Vágyódunk a tökéletességre,

és csak reménykedünk hiába.

Reménykedünk egy csókban, ölelésben,

egy kézfogásban, egy mosolyban.

Hiányzik az életből valami...

Hiányzik a jó, hiányzik

a napfény mosolya, az éjszaka

vaksi pislogása, a hajnalok

ébredő ölelése. Hiányzik

a nappalok hangos nevetése.

A nappalok rohannak, futnak,

mindenki siet valahová.

De egyszer, valahol meg kellene

állni egy mosolyra, egy

ölelésre, egy igaz szóra.

Valahol meg kellene állni,

segíteni azon, aki elesett.

Meg kellene tanulni újra

mosolyogni, kezet nyújtani!

Hiányzik a világunkból

a nagy világ...

Hiányzik az életünkből

az életünk, - a szeretet