Vénusz és Mars gyermeke

.

„Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzünk, elfogadunk, kicsavarja kezünkből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a miénk...

Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja; megtudod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés. Hogy valami elveszett, senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtoklod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?"

/ Seneca /

.

"Vannak dolgok ezen a világon, amikben úgy bízik az ember, mint egy biztos fogadásban. Amikor ezek cserben hagyják, amikor elmozdulnak onnan, ahová olyan körültekintéssel helyezték őket, az megrendíti az ember hitét."

.

/Sarah Dessen /

.

Csend van...

Csend van, mikor elmennek a gyerekek
És a ház zajoktól marad üres
Csend van, mikor az újságok kijönnek
Szótlanul érintem termékeny melled.

Csend van, mikor kibontom az ajándékomat
Hatalmas a csend, miután elhagytak
Van csend, amely álomba ringat
Szótlan az idő, amely elmerül... benned.

(De én ma... én ma... de én ma...én ma...
De én ma... én ma... de én ma... én ma...)

Sétáltam... fülemben az eltűnt zene
Majd mikor felnéztem az égre
Nem volt végtelen és nem voltak színek
Én... összezavarva és kíváncsian majdnem
Eltévedtem - figyelmetlenül, lélegzet nélkül

Bárcsak ne félnék a csendtől.

Csend van, amikor becsukódnak a kapuk
S a súlyos lépcsőkről alászállnak az illatok.
Szótlan annak lépte, ki elindul keresésre.
Szótlan a rég várt szerelem hiszekegye.

(De én ma... én ma... de én ma...én ma...
De én ma... én ma... de én ma... én ma...)

Sétáltam... és beleizzadtam a remegésbe
Aztán újra levegőt véve, bátorságot merítettem és mentem előre
Én... időtől elveszve vagy elrabolva
Lesütött szemekkel az alkonyt várva
Én... majdnem hátat fordítva a világnak
Már érzem a békét és örülök a mának

És nem félek a csendtől.
Nem félek a csendtől.

.

/Biagio Antonacci verse...fordította Erdős Olga/

.

Ornella Fiorini: Lányomnak ...

.

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

.

/Fordította: Erdős Olga/

.

Bűn-szeretet...

...

A bűn becserkész,
a szeretet befogad.

a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.

A bűn megköt,
a szeretet megtart.

A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.

A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis „önmagadból" és összetör:
Csakhogy felemelhessen.

A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.

A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.

A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.

A szeretet „egy-ügyű",
A bűn agyafúrt.

A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.

Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.

Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.

A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.

A bűn csábít,
a szeretet vonz.

A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.

A bűn forral,
a szeretet hevít.

A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.

A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn „felhajtja" magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.

A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.

A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.

A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.

A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.

A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.

A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.

A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.

.

/Simon András/

.

"Hontalan fények közt otthonos a lélek (...)

Ménnykő igazságok között vacogva

világom szétszakad darabokra (...)

a föld égre kiáltó (...)

több a kevés a soknál,

és több a csönd a szóknál,

és csupa seb vagyok már,

s már nem szól senki értem,

s én nem értem. Nem értem."

.

/Szilágyi Domokos: Utóhang/

.

Mentem a permetes esőben

A keblemre, ruhám alá rejtettelek,

Miként egy sebzett madarat,

Akár az elszivárgó fényt,

És könyörögtem, ki ne múlj,

Ne hagyjál engem mélysötétben.

.

A járdán céltalanul tolongtak

A szomorúság pácolta arcok

Te velem voltál. Ismét

Megnyertünk egy csatát,

Enyém lett a győzelmi pillanat

Trófeája: mosolyban éltem.

.

De ím, a világ letépi köntösöm,

Kiváncsi rá, mit rejtettem alája,

Megtudni, miben áll erőm titka,

Én azon meztelenül menekülök,

Miközben a permetes eső

Rámterítette csöppjei

Óvó köpenyegét.

.

És ha már nem tudlak rejtegetni,

Odalesz minden menedék,

Az utakról magadhoz emelsz,

Miként egy sebzett madarat,

Akár az elszivárgó fényt,

És erőt adsz, hogy el ne múljak,

Ne hagyjalak a mélysötétben.

.

/Monica Pillat: Együtt.... Cseke Gábor fordítása/

.

Néha beborul, villámlik és mennydörög, az égiháború egy szempillantás alatt birtokába veszi a neki tetsző helyeket...ilyenkor az emlékek végig gyalogolnak a lelkemen. Súlyos, nehéz lábnyomokat hagyva rajta. Aztán jön a dagály és ellep mindent a víz, ez a sós nedü, ami apró kis dolgok miatt ugyan úgy jöhet, mint óriási megrázkódtatás után.

De a lélek nem porhomok, s ha elvonul a víz , nem lesz sima érintetlen ez a láthatatlan , légies embert formáló valóság.

Azok a bizonyos kis mélyedések örökre megmaradnak. A hold segít ugyan időnként, hiszen érti a dolgát, s olyankor, mikor újból kicsalogatja a vizet, kicsit mindent eltakar egy időre...ezek az apró pihenők segítenek újra bízni...mintha olyankor a holdsugár szebben ragyogna...de hát a hold annyira változó, nem ismeri az állandó szó jelentését...

.

"Az élete kettéhasadt: az egyik felét vágyakozás töltötte meg, hogy elérje az álmait, a másik meg keserűséggel volt tele. A malomkövek között minden finom porrá őrlődött, és a por szép lassan beborította az egész életét."

.

"Nem tudom megváltoztatni a múltamat, csak a jövőm fölött van hatalmam. Képes lehetek úgy hordozni a jóindulatodat, akár egy sima követ a tenyeremben, vigaszt, amikor az emlékek gyötörnek. Hogy történhetett meg ez? Végtére is beismerni egy hibát annyit jelent, hogy valaki bölcsebb ma, mint tegnap volt."

.

/Karin Alvtegen/