Vénusz és Mars gyermeke

.

"Hontalan fények közt otthonos a lélek (...)

Ménnykő igazságok között vacogva

világom szétszakad darabokra (...)

a föld égre kiáltó (...)

több a kevés a soknál,

és több a csönd a szóknál,

és csupa seb vagyok már,

s már nem szól senki értem,

s én nem értem. Nem értem."

.

/Szilágyi Domokos: Utóhang/

.

Mentem a permetes esőben

A keblemre, ruhám alá rejtettelek,

Miként egy sebzett madarat,

Akár az elszivárgó fényt,

És könyörögtem, ki ne múlj,

Ne hagyjál engem mélysötétben.

.

A járdán céltalanul tolongtak

A szomorúság pácolta arcok

Te velem voltál. Ismét

Megnyertünk egy csatát,

Enyém lett a győzelmi pillanat

Trófeája: mosolyban éltem.

.

De ím, a világ letépi köntösöm,

Kiváncsi rá, mit rejtettem alája,

Megtudni, miben áll erőm titka,

Én azon meztelenül menekülök,

Miközben a permetes eső

Rámterítette csöppjei

Óvó köpenyegét.

.

És ha már nem tudlak rejtegetni,

Odalesz minden menedék,

Az utakról magadhoz emelsz,

Miként egy sebzett madarat,

Akár az elszivárgó fényt,

És erőt adsz, hogy el ne múljak,

Ne hagyjalak a mélysötétben.

.

/Monica Pillat: Együtt.... Cseke Gábor fordítása/

.

Néha beborul, villámlik és mennydörög, az égiháború egy szempillantás alatt birtokába veszi a neki tetsző helyeket...ilyenkor az emlékek végig gyalogolnak a lelkemen. Súlyos, nehéz lábnyomokat hagyva rajta. Aztán jön a dagály és ellep mindent a víz, ez a sós nedü, ami apró kis dolgok miatt ugyan úgy jöhet, mint óriási megrázkódtatás után.

De a lélek nem porhomok, s ha elvonul a víz , nem lesz sima érintetlen ez a láthatatlan , légies embert formáló valóság.

Azok a bizonyos kis mélyedések örökre megmaradnak. A hold segít ugyan időnként, hiszen érti a dolgát, s olyankor, mikor újból kicsalogatja a vizet, kicsit mindent eltakar egy időre...ezek az apró pihenők segítenek újra bízni...mintha olyankor a holdsugár szebben ragyogna...de hát a hold annyira változó, nem ismeri az állandó szó jelentését...

.

"Az élete kettéhasadt: az egyik felét vágyakozás töltötte meg, hogy elérje az álmait, a másik meg keserűséggel volt tele. A malomkövek között minden finom porrá őrlődött, és a por szép lassan beborította az egész életét."

.

"Nem tudom megváltoztatni a múltamat, csak a jövőm fölött van hatalmam. Képes lehetek úgy hordozni a jóindulatodat, akár egy sima követ a tenyeremben, vigaszt, amikor az emlékek gyötörnek. Hogy történhetett meg ez? Végtére is beismerni egy hibát annyit jelent, hogy valaki bölcsebb ma, mint tegnap volt."

.

/Karin Alvtegen/

.

"A boldogtalanság egyet jelent a kudarccal. De végtére is mi a boldogság? Lehetséges minden ébren töltött percben boldognak lenni, napról napra, évről évre? Egyáltalán ér ez annyit, hogy törjük magunkat érte? Hogyan is értékelhetnénk a boldogságot, ha soha nem tapasztaltuk meg a fájdalmat? Néha azt gondolom, hogy azért olyan nehéz rálelni a boldogságra, mert rettegünk a szenvedéstől. Talán elfelejtettük a leckét, amit a lelkünk sötétjéből tanulhatunk meg. Hát nem arról van szó, hogy tudnunk kell megkülönböztetni a csillagot a ragyogásától? Hogy megértsük, milyen érzés a boldogság, amire oly buzgón törekszünk? Egy bánat nélküli élet olyan, mint egy szimfónia basszus nélkül."

.

/Karin Alvtegen/

.

"Egyre megy, hogy a tetteid jóságosak-e vagy gonoszak, szétterjednek, mint a karikák a vízen. Széles körben szétáradnak, mindig új ösvényeket találnak. Ez az oka annak, hogy a hatásod végtelen, így a bűnöd is."

.

/Karin Alvtegen/

.

Eszmélet ...

1

Földtől eloldja az eget

a hajnal s tiszta, lágy szavára

a bogarak, a gyerekek

kipörögnek a napvilágra;

a levegőben semmi pára,

a csilló könnyűség lebeg!

Az éjjel rászálltak a fákra,

mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent

képeket láttam álmaimban

és úgy éreztem, ez a rend -

egy szálló porszem el nem hibbant.

Most homályként száll tagjaimban

álmom s a vas világ a rend.

Nappal hold kél bennem s ha kinn van

az éj - egy nap süt idebent.

.

/József Attila/

.

"A hazug ember mindig gyorsan beszél, darálva és hadarva. Nagyon vigyáz, hogy a hazugság mellékes részletét a valószerűség minden árnyalatával feldíszítse. Aprólékosan leírja annak ruházatát, akivel nem találkozott, de azt hazudja róla, hogy éppen az imént látta. Kétségbeesetten hazudik, mint a jó tanuló, aki fújja a leckét.

A hazug embernek nincs igazi képzelőereje; legtöbbször cél nélkül hazudik; nem tudja, hogy a legegyszerűbb valóság sokkal érdekesebb, mint minden, amit ő összehazudhat."

.

/Márai Sándor/