Vénusz és Mars gyermeke

...

"Legyünk figyelemmel azokra, akik boldogságunk okozói, kertészek ők: virággal borítják be lelkünket."

/Marcel Proust/

.

Olyan vagyok

.

Olyan vagyok, mint a gyerek,
mindent elsőre elhiszek.

Olyan vagyok, mint az ablak,
bárki kinyithat, becsaphat,

A szívem meg, mint az üveg,
ha nem ügyelsz, eltörheted.

.

/Mezey Katalin/

.

.

CSAK JÖN...

.

Amit irok az nem betü,
nem szó és nem irás,
csak jőn, aminthogy fú a szél,
csak jön, mint a sirás.

Nem keresem a rímeket,
a dallamot, zenét,
csak átadom a föld, a nap,
a hold üzenetét.

Csak állok, mint az út porán
vad cserje, egymagam
s néha tündérré változom,
virágom annyi van,

illatot irok akkor én
és mézet pergetek,
pillék és méhek szomjasan
isszák e verseket.

S ott lengek ősszel lombtalan,
csupaszon, meztelen,
tar ágaim remegnek mint
a hur egy hangszeren,

vihar vad ujja megcibál
s a zápor rámszakad,
ez is zene, kottája nincs,
leirni nem szabad.

Véremből ne legyen betü,
se szó, se dal, se rím,
peregjenek el hangtalan
halk szivveréseim,

csak úgy, mint felhők szállanak,
mint percek pergenek,
mint fönt a csillagénekek
némán ellengenek.

.

/VÁRNAI ZSENI/

...

"Amikor leejtünk egy poharat, vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy asztal lába törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad. Azt képzelnénk, hogy olyan fontos, akkora zajt csap, hogy az egész világnak meg kellene halnia vagy legalábbis valamilyen ünnepélyes csendülés, gongütés, harangszó hallatszik. De nem. Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról.
Ha ad is hangot, az belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsöndül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mnt egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmed rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad, és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki sem hallja.
.... viszont... ő látta, hogy a szívem összetört, és én is láttam rajta. Nem kellett beszélnünk róla, mindketten tudtuk. Nem járhattunk tovább a fellegek között, keményebb talajon kellett megvetnünk a lábunkat, hisz ott kell gyökeret eresztenünk."

.

/Cecilia Ahern/

"A pitypang a szerelem növénye is. Sokan úgy tartják, hogy ha elfújod a magvait, a szél elviszi a szerelmedet a szerelmedhez. Ha fújás közben kívánsz valamit, és egy levegővel sikerül minden magot elfújnod, a kívánságod teljesül."

.

/Cecelia Ahern/

Aranykori töredék

Öröm előzi, hirtelen öröm,
ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.

.

Az össze-vissza zűrzavar kitárul,
a házakon s a házak tűzfalán,
a világvégi üres kutyaólban
aranykori és ugyanaz a nyár!
És ugyanaz a lüktető öröm;
dobog, dobog a forró semmiben,
ellök magától, eltaszít szivem
és esztelen szorít, szorít magához!

.

Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.

/PILINSZKY JÁNOS/

.

"Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem."

/Nicholas Sparks/

"Ő is akar. Szüksége van rám. Nem akar elveszíteni. Ezt mondta.. Mégis, mi lett a vége?! Itt állok egyedül és teljesen megtörve.. Ne értsék félre.. A szívem nem tört darabokra, mint ahogyan azt a szerelmes történetekben szokták leírni. Ez annál sokkal bonyolultabb. Olyan, mintha lassan tövisek nőnének a szívem körül, amik nem hagyják, hogy levegőhöz jussak. Akárhányszor visszaemlékszem a barna hajú fiú mosolyára, újabbakkal gyarapodik, amik egyre közelebb hatolnak a szívemhez, mígnem végül elérik azt.. És akkor megértem.. A tövisek dolga nem a fájdalom előidézése. Az igazi ok, amiért léteznek az az, hogy megóvjanak és, hogy segítsenek túlélni.. Túlélni a legnyugtalanítóbb érzést.. A magányt..."

.

/ismeretlen/

"Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet."

/Szabó Magda/