Vénusz és Mars gyermeke

Vártalak ...

tegnap még fontos volt, ma már tárgytalan,

józanul vigasztalom önmagam.
...
Sírni már céltalan.

Vége lett!

De reggel épp úgy ébredek,

hisz nem vették el tőlem a kék eget ,

s nem dőlt össze a világ.

Megyek tovább, mert nem történt semmi ,

csak egy jóbarát lett furcsább.

Egy könnycseppel több ragyog a szememben.

Valaki rosszat tett nekem, Istenem

pedig azt hitem ismerem!

/ismeretlen/

Különös dolog a csók. Külön életet él, közlési forma és vad érzelem egyetlen nedves érintésben.

/Mickey Spillane/

„És ekkor már tudtam a választ a tulajdon kérdésemre. Nem is tudom, volt-e igazából választási lehetőségem. Ahhoz már túl messzire mentem. Most, hogy megtudtam az igazságot - ha ugyan megtudtam -, már semmit nem tehettem rémületes titkom ellen. Hiszen ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha... de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban."

/ Stephenie Meyer: Alkonyat /

Szél vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy port híntettem égszínkék szemedbe?

Nap vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy ingválladra tört levelet szórtam?

Fű vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?

Víz vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.

Megbocsátod-é,

hogy véletlenül arcodra vetődtem?

/Dsida Jenő/

„Ez idáig hittem abban, hogy jön valaki, és felitatja lelkemről a könnyeket.

Immár azzal is beérném, ha kapnék egy átkozott zsebkendőt.

Így adod alább, mindig alább, amíg élsz."

/ Vavyan Fable /

"A szerelemben nem a repült órák száma,

hanem a szárnyalás milyensége számít.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy az ejtőernyős ugrások számánál

jóval fontosabb a lebegés varázsa. "

/Vavyan Fable/

"Vannak bizonyos emberek, akik esetében még akkor is kitartunk amellett, hogy kedveljük őket, hogy folyamatosan csalatkozunk bennük. Ahogy a vacsora kihűl a tűzhelyen és ahogy a felfújt csendesen egy ragacsos masszává omlik össze, leverten azon gondolkozunk, hogy hogyan keveredhettünk olyanok társaságába, akiknek még csak eszébe sem jut, hogy felhívjon, ha késik. Ritkán jut eszünkbe az, hogy egyszerűen túl sokat várunk attól, akire a felbecsülhetetlen értékű jóindulatunkat pazaroltuk."

/Ruth Minshull/

"Az évszakok éppúgy vonzódnak egymáshoz, mint a férfiak és a nők, hogy kigyógyítsák egymást a túlzásokból. Ha a tavasz csak egy hétnél is tovább marad, mint amennyit kellene, éhezni kezd a nyárra, hogy az véget vessen az örökös ígéret napjainak. A nyár aztán a maga idejében izzadni kezd, hogy valami kioltsa a forróságát, majd a leglágyabb ősz is belefárad egyszer a gyöngédségbe, és vágyakozni kezd a fagy gyors, harapós érkezésére, ami majd véget vet a gyümölcsözésnek. Még a tél is - a legkeményebb, legkérlelhetetlenebb évszak - álmodni kezd a lángról, amely majd felolvasztja, amint a február tovavánszorog. Idővel minden kifárad, és az ellentétét kezdi keresni, hogy az megmentse önmagától."

/Clive Barker /

Síkos, hideg télben

csúszkálnak emlékeim,

az eresz alól lelógnak

kis csontváz jégcsapok.

Harap a szél,

sebemre hintőport szór a hó.

Nagyon magam vagyok,

belém fagy már a szó.

/Ágai Ágnes/

.

  Egymás arcát nézzük,
és csak hallgatunk,
mert hihetetlen mód
megszöktek a szavak...

...

/Jószay Magdolna/