Vénusz és Mars gyermeke

 Megfejtettelek.

Szótlanul csodállak.
Titkod betakar,
Rám simul békéd
Magammal viszlek
Miközben feléd megyek
Magamban hordozlak
Miközben hozzád tartozom.
Csillagfüggöny
Hópalást
Ma észrevettem,
Hogy megsimogattál

És csak nekem hegedültél
És én csak mindenhetedik hangot értettem
De bennem is szólt a dal.
Mégis

 /Tolnay András/

--

Mikor itt vagy...

Mikor itt vagy a szobában
mintha telis-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.

S mikor kimégy a szobából
olyan üres lesz egyszerre,
olyan üres, olyan néma,
mintha én se volnék benne.

/Gárdonyi Géza/

"Nem tudom, vizsgálják-e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit. Mi van azokban a mélységekben, hogy láthatatlan sugarak szállnak belőle elő? És miért más minden sugár? Miért hideg ebben a percben? Miért meleg a másik percben? Jégnek a sugara és tűznek a sugara. Néha simít, mint a bársony, néha szúr, mint a tövis, néha üt, mint a mennykő."

/Gárdonyi Géza/

Kérdések

Mondd, vártál-e már úgy,
tudtad, hiába vársz,
s mentél-e már úgy,
mindegy volt, merre jársz,
szóltál már visszahívón
tűnő árnyék után,
hagyták már kinyújtott kezed
elengedve, sután,
kérdeztél már tudva azt,
nem felel senki sem,
vártad-e már halk reménnyel
a szép szót: kedvesem...

„A közöny szörnyűbb a megvetésnél. Olyan érzés, mintha nem is léteznél."

/ Anne-Sophie Brasme /

"Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra."

/Stephenie Meyer/

 .

 Fújja , fújja az őszi szél...

.

Összeér az Ég és a Föld

falevél köszön el a nyártól,

álmatag kedvvel

még megsimogat egy langy´

kóbor szellő.

Érzem, most is érzem

a Nyárnak feledhetetlen

illatát, ahogy tarka

pillangók kergetőztek s

hamisan kacsintottak rám -

ahogy játékosan csilingelt

a meggy, kínálva magát, hogy

leszakítsam, ahogy a fű

zöldje tágította

lelkemben az

elérhetetlennek

tűnő horizontot...

- milyen jó volt

hinni, Istenem

(ha egy pillanatra bár),

hogy enyém a Világ

és én őbenne feloldódhatok.

Most már

újra ősz van,

sárga, csúnya és szép,

belebotlok egy régi

képbe, de jaj

az sem lehet az

enyém, fújja

fújja az őszi szél.

/Kósa Emese/

Valami halk, gyermeki bánat ...

Valami halk, gyermeki bánat

a tar mezőkre visz; a Föld

még a reggeli szunnyadásnak

karjában ring. Bókolva zörg

az ág a fagyban. Borzadoz a szél is,

fájó dalom kisérve csöndesen;

a természet borús és néma, mégis

többet remél, mint a szivem.

Goethe (Szabó Lőrinc fordításában )