Zápor...
Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.
Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szoritást, a szerelmet!
Emlékezik és gyötri a bánat.
Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.
Radnóti Miklós
Vasárnap este volt, már megfürdött, s várta, hogy párja bejöjjön. Megmeletítette a vacsorát, és gondolkozott.
Kb.egy hónappal ezelőtt felfedezett egy nádfedeles hintát, s azóta csak annak élt. Két hétig méregette, nézegette, majd anyaggyűjtésbe kezdett. Az elmúlt hét minden délutánján barkácsolt. Fahéjjat nyesett, gyalult, festett, fűrészelt. A hétvégén össze akarta rakni, vagyis meg akarta építeni. Kihívásnak tekintette, hiszen ilyent még sosem csinált.
A vasárnapi ebédet is futva nyelte le, s ment vissza dolgozni.
Az asszony szeretett volna már egy kicsit kirándulni, sétálni az erdőben, csatangolni a réten, és ott, kissé távolabb a kis hidon megállni, s bámulni a vörösszárnyú halakat...hogy lubickolnak a verőfényben, s hogy is csap le rájuk egy oda tévedt színes tollú kacsa. Szerette a kis kirándulásokat, a bélelt kosár súlyát, illatát. Imádott vadvirágot gyűjteni, s még otthon is érezni a mező illatát.
Az egész hét robotolással telt, s még szombatra is maradt némi takarítás, mosás , vasalás.
A vasárnapi ebéd után sokszor már úgy érezte, minden ereje oda, és nem bír dolgozni. De azt sehogy sem tudta még elképzelni sem, hogy ő pihenjen, míg párja kint dolgozik.
Átöltözött hát a kerti ruhába, kigazolta a virágos kertet, majd ültett még pár palántát, tett-vett a veteményesben, hasznossá akarta ő is tenni magát.
Estére a remekmű elkészült...majdnem teljesen.Van még pár apróság, amit már hétközben is meg tud oldani, de a java kész. A szomszédok átjöttek,s csodálták az ő művét, dícsérték ügyes kezét. Igen, ügyes volt, amit a fejébe vett, azt megalkotta. Nem szokta egykönnyen feladni a terveit, álamit, bármilyen nehéznek is tűnt.Most büszke volt, és elbírta a szép szavakat.
Az asszony csak hallgatott, örült velük ő is, hiszen tetszett a munka, csodás volt tényleg, de nem szólt semmit. Hallgatott. Csupán egyetlen kérdés motosztkált a fejében: vajon a jövő vasárnap mit fog kitalálni?
( mese)
Szerelmek tánca
hazafelé menet szeretnél ilyen otthoni meleget
mint a mai éjszakáé
egybefonódott testek melege
szem melege
lásd így kellene tudnunk megérteni ahogy ölelni tudunk
mert több vagyunk mint a megkívánás
pördül a szél
táncol a szél
vijjog a szél
ne félj
ne félj
ölelésem boldog erőit tebenned tovább álmodom
tebenned tovább érlelem
nem suhanhat el nyomtalanul fejünk fölött az értelem
szerelmes tüzek táncán
ujjong az ég
amint elmentél megláttalak egészen
búcsúzó zsebkendőjük lengetik künn a hópihék.
*
Szilágyi Domokos
Holdfény
Ma én leszek a holdfény,
S belopódzom az ablakon át,
Mint aki hosszú útról haza tér,
Oda bújok Hozzád.
Messzi fehér csillagoktól
Éjszaki fényt hozok Neked,
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.
Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.
Majd két kezemmel betakarlak,
S hangtalan érintésem megtöri a csendet,
Ha sírsz, én könnyeimmel vigasztallak,
S akár a holt fény, felolvadok Benned.
*
Brinkusz Gábor
Simogatás...
Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim -
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág -
átveszi kezem minden hangulatát.
Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
- most arcodhoz ér, s önmagába néz.
Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Farkas Árpád
Segíts nekem ...
Gellért Oszkár
Szavak ...
Fodor József
" Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való."
Guy de Maupassant
"Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon."
(ismeretlen)
"Azt mondtad sosem akarsz engem szomorúnak látni.. ez azt jelenti, hogy mindig becsuktad a szemed akárhányszor sírtam?"
(ismeretlen)
Utolsó kommentek