Vénusz és Mars gyermeke

"Szabad bolondok szerencséje...

Ha kimondod,
'Mire néha
Sokan csak
Gondolni mernek,
A legnagyobb
Szerencséd az lesz,
Ha ezért csak
Bolondnak néznek!"

(idézet...S.J.tollából)

.

" Az önismeret vad is lehet...

.

Ha még sosem

Voltál vad és

Dühös...

Nem ismerheted

Magad,

Mivel, ki vagy,

Meg csak úgy

Tudhatod,

Ha ismered

Mindenestől

Minden

Indulatod! "

(idézet...S.J.tollából)

Van-e valaki,aki átkarol hogyha fázom,
Van-e valaki aki vigasztal hogyha fáj,
Megvéd ha támad a tél,
Biztat majd fordul a szél,
És a szemében csak értem csillan a fény.

Van-e valaki ki ha mondja biztosan eljön,
Van-e valaki aki minden éjszaka vár,
Felhív ha fáj a magány,
Mesél egy bár teraszán,
Ha már senki más,ő akkor is mellettem áll.

Várj,tudom te nem vagy ilyen,
Olyan vagy amilyen,
Hol az eszem szivemmel együtt vitted el,
Várj, tudom te nem vagy ilyen,
mégis fontos nekem,
mert a szivem pont a szivem érted el.

Van-e valaki kinek reggel én főzhetek kávét.
Van-e valaki kihez irhatok pár dalt,
Kivel jó ha csak együtt vagyunk,
Kivel ünnep minden napunk,
És ha ki sem mondjuk értjük minden szavunk.

Várj,tudom te nem vagy ilyen,
Olyan vagy amilyen,
Hol az eszem szivemmel együtt vitted el,
Várj, tudom te nem vagy ilyen,
mégis fontos nekem,
mert a szivem pont a szivem érted el.

Kivel jó ha csak együtt vagyunk,
Kivel ünnep minden napunk,
És ha ki sem mondjuk értjük minden szavunk.

Várj,tudom te nem vagy ilyen,
Olyan vagy amilyen,
Hol az eszem szivemmel együtt vitted el,
Várj, tudom te nem vagy ilyen,
mégis fontos nekem,
mert a szivem pont a szivem érted el.

Pont a szivem érted el...
Pont a szivem érted el...

Elengedhetetlen vagy nekem...

 

 

 

A világ megannyi

Nem ismert mivolta

Között,

Ott bújik

A nyilvánvaló jelek

Mögött:

Hogy az Édenkerti

Lágy szellő simogatása

Sem oly vágyott,

Mint hangod, s

Lényed hívogatása,

Hogy mondd, hogy

Maradjak;

Hogy 'mit én akarok,

Te is akarjad;

Hogy magad felé

Húzz, és akarj;

Hogy ha neked

Úgy jó - hát a

Húsomba marj...;

Hogy gondolj rám,

S tudjam, hogy

Gondolsz rám;

Hogy néha akarj

A fejemmel

Gondolkodni,

Vagy legalább

Akard megpróbálni;

Hogy had lehessek

Néha Te, és

Te is akarj

Én lenni;

Cserélni néha létet

- és élvezni a cserét...

 

 

Örömünnepe vagy

Az életemnek -

Nélküled szürke

Ködben érezném

Magam, és

A lét értelmét

Kutatnám

Nyugtalan...

... És felesleges

Időpocsékolásnak

Tűnik

Minden Lehető

Óra s idő, Ami nem

Veled telik...

 

Ha el is engedném

A kezed ­- ha ezt akarod -

Lélekben nem tenném,

Mert nem tudom,

S mert nem is akarom.

(BRAIN STORMING)

"Ki vesz látleletet a lelki sebekrõl?" 

(Ancsel Éva)

"Szegények közt a legszegényebb, aki elkótyavetyéli szárnyait, mielőtt megtudná, hogy egyáltalán volt neki, ha nem is repülés céljából, inkább azért, mert akinek szárnya van, csak az marad hűségből a földön."

(Ancsel Éva)

Napfény télen későn ébred,

Korán le is száll

Nagyon hideg van!

Jaj, de hideg van!

Az éjjel és a holdfény,

mint egy fagyos páncél borul rám

Nagyon hideg van!

Jaj, de hideg van!

Néhány jó szó sokat tenne,

Bár a párom velem lenne,

Végre újra boldog lehetnék!

.

 

Mit ér a nagy szerelem,

Ha nem vagy itt sohasem,

és én csak álmot szőve

várok mindig rád.

Színpompás rózsalevél,

letörve nem sokat ér,

Így élek én is Tőled távol

nem is látsz,

mit ér a nagy szerelem,

ha máshol jársz!

.

 

Az elfáradt kis pillangó is

gyorsan tovább száll

Nagyon hideg van!

Jaj, de hideg van!

Nyíló rózsák, színes szegfűk helyett

kéklő havat látsz

Nagyon hideg van!

Jaj, de hideg van!

Tűző nyári napfényt várok,

És a télben árván állok,

Oly jó lenne egy kis melegség!

Wass Albert: Igazgyöngyök

.

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,

S a kék vizekben tündökölt a hold,

Tündér leány állott a tenger partján,

S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől

Orkán hadával érkezett a tél,

A tündér sírt és fényes könnyeit

Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,

És fodros habja többé nem dalolt.

Ködös, borongós, néma éjszakákon

Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hallott tündér könnyekből

Lettek a fényes igazgyöngy szemek...

A gyöngyhalász néha megtalálja

A mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,

És verseim az igazgyöngyszemek...

Egyszer lelkembe zokogott egy tündér

S azóta néha gyöngyszemet lelek...

„A testi sértésekről készíthető látlelet. Így aztán az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?"

/ Ancsel Éva /

„Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle.

Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.

A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk szent találkozás.

A kicsi magányos szívek olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak ragyogni. Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt. Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj. Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek."

/ Tatiosz: Az Ezüstszál Tanítása /