" – Legtávolabb a haláltól? Nem tudom. Semmi sem viszi el a halált. – Johanna beszívta az alsó ajkát.
– Na mégis, valami. Reggeli kocogás a szigetvilágban. Amikor szél lengeti a gabonát és valahonnan kutya ugatása hallatszik. Vagy a Financial Times. Mert az annyira, de annyira ebből a világból való."
"Amikor a gyerekek az udvar fáján virágok lila színét felvevő kaméleont találtak, a lány gyengéden kezébe vette az állatot, és maga köré gyűjtötte a kisfiúkat. Egy történetet mesélt nekik a színét változtató állatról, amely két világ között mozog: az egyiket látjuk, a másik körülöttünk zsong, pedig csak sejtéseink lehetnek róla; ott laknak a tündérek, a védőszellemek és a jó boszorkányok.
– A kaméleonok a tündérek országának küldöncei – mondta a lány, és a gyerekek tekintete az állat naplemente fényében csillogó oldalára szegeződött. – beleolvadnak a fák törzsébe és a virágokba, alig vesszük észre őket, aztán hirtelen mégis meglátjuk. Arra emlékeztetnek, hogy van egy világ, amelyet nem látunk, de amelynek létezését sejthetjük álmunkban, a hasonmásokban, és amikor érezzük, hogy valaki mellettünk megy. E világ lakói azt akarják tudomásunkra hozni, hogy ha figyelmesen nézünk, láthatjuk a jó szellemet az éjszakai folyónál, a tündérek játékát a majomkenyérfa alatt. És ha akarjuk, mi is csatlakozhatunk a játékhoz."
/Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól /
„A cikk- A férfi világa- elég hosszú, egész oldalas, benne jókora kép egy nagy csoport nőről. A férfi világa, alcíme: Aki vezér, mindent visz. Mit visz, tűnődik el Ari, majd olvasni kezd, és a szöveg már az ötödik sorban választ ad neki: egyértelmű, hogy itt a visz, ige azt jelenti, hogy kisajátít, megerőszakol, bántalmaz-nőket. Logikus, tömör, kíméletlen, meggyőző cikk a férfiak nők feletti uralmáról, az általuk kisajátított hatalomról, arról a hozzáállásról, amely úgy tűnik, születésünktől fogva jellemzi őket, benne van a történelemben, ott lapul a nyelvben, a slágerekben, a filmekben, a médiában és manapság még a számítógépes játékokban is. Bármerre nézünk, ezt látjuk, írja Sigga, folyton belebotlunk, beleütközünk, kicsiben és nagyban.” A nyelv hímnemű, és gyakran- anélkül, hogy észre vennénk-a nőkkel szemben foglal állást, megpróbálja őket kordában tartani. Ha egy nő komoly elszántságot és makacsságot tanúsít, akkor szemtelen. Ha egy férfi viselkedik elszántan és konokul, akkor hű önmagához. A nyelv gúnynevekkel illeti a nőt, ha megpróbál megszabadulni béklyóitól, kitörni abból a szerepből, amelyet a férfi erőltetett rá. A munkájában igyekvő és ambiciózus nőről előszeretettel mondják, hogy érzéketlen a gyerekek iránt, anyai ösztöne gyenge, ám ha egy férfi helyezi a családját a munka elé, akkor félig nőnek, rossz munkaerőnek, szerencsétlennek számít.
Tüzes egy cikk. Ari a tizenötödik sorhoz érve szinte már gyűlöli a férfiakat, pedig a nagyja még hátra van: az erőszak, az őrjöngés, a megbocsájthatatlan. Ez a nyelv, a kultúrában, a médiában, a slágerekben is beépült nézet, fölényt biztosít a férfiak számára. A helyzet kezdettől fogva kiegyenlítettlen, a legeslegtöbb adut a férfiak kapják, mintegy születési ajándék gyanánt. Az a meggyőződésünk pedig, hogy a fölény az övék, illetve a nőkről, mint címzettekről, mint alárendelt szereplőkről alkotott képük szintén gyakran megnyilvánul abban a zavarban , erőszakban és megbocsájthatatlan bűnben, amit a bántalmazás és az erőszak jelent.”
/Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk/
/kép:https://versaversa.tumblr.com/
A belső mosoly
A belső mosoly nem beszél,
csak szavak nélkül simogat,
biztat, melegít, benned él,
szívdobogással támogat,
a belső mosoly jó meleg,
jut másnak is, sosem fogy el,
mindvégig ott marad veled,
amíg lélegzel, nem hagy el,
a belső mosoly ellazít,
végigvezet az életen,
minden kötelet elszakít,
ha fojtogat a félelem,
a belső mosoly megsegít,
átölel, nem vagy egymagad –
felsugárzik az arcodon:
már bentről melegít a Nap.
.
/Szabó T. Anna/
" Nehéz a jelenben élni. A múlt és a jövő egyfolytában zaklat bennünket. A múlt a bűntudattal, a jövő az aggodalmakkal."
/Henri J. M. Nouwen:Itt és most/
" Vasárnap korábban ébredt, mert több időt akart szánni arra, hogy semmit se csináljon."
/Clarice Lispector: A csillagok órája/
Szabó Magda: Ősz
Ilyenkor már csak a felleg kövér
meg az eső, mely bő kontyát kibontja,
ám apad a víz a rakpart kövén,
s a hegyek és fák sorvadnak naponta.
Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt,
sovány a város, olyan egyszerű lett:
nyurgább a kémény, horpaszak a házak,
hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb.
A tömör levegő is lefogyott,
keskeny, hasít, és hajlik, mint a penge,
a szenvedély nem tombol, csak morog,
vackot keres, megbúvik a szívekbe.
A vidék is sovány. Diója csörren,
a mustja csorran, mégis ösztövér.
Benned nézem magam már, mint tükörben,
s oly mindegy, én sovány vagyok, kövér.
Köd birkózik az ideges szelekkel;
meddő az írás. Mégse voltam meddő.
Csörög a vers. A termésem kinek kell?
Te gyűjtöd be s a kékszemű jövendő.
Mit feleljek, ha megkérdez az ősz?
Kopár a hegy, vetkőzik a faág.
A visszhang sem volt sosem ismerős,
mért volna ismerős a némaság?
" Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
/ Weöres Sándor /
"A stratégia nem azt jelenti, hogy kiterveljük, mit teszünk majd, ha történik valami, hanem azt, hogy előre kiszámoljuk, mi történik annak következtében, amit teszünk."
/Garri Kaszparov/
Utolsó kommentek