Vénusz és Mars gyermeke

Semmi sincs, csak fénytelen éj

Csak szótlan bánat, hiú remény

Nincsen hűség, nincs szerelem

Nincs simitó kéz nekem.

Kinek mondjam el vétkeimet

És a megbocsátást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Hideg az éj, de fényre vágyom

Mint délre húzó fecskepár

Testem kihűlt álom csupán

De lelkem szunnyadó tűzmadár.

Kinek mondjam el vétkeimet

És a megbocsátást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Ne kínozz

Hisz elótted állok pőrén

Bekötött szemekkel

Istenem mondd miért?

Könnyek nélkül sírok

A meg sem született gyermekemnek

Hogyan mondjam el vétkeimet

És a megbocsátást kitől kérjem

Kinek mondjam el vétkeimet

A bűneimmel kell, hogy éljek

A megbocsátást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

(Jenei Szilveszter)

ÉJFÉL

Két felleg ül az esti ég

nehéz hajában és egymásra dörmög,

éjfél van, összebotlik ép

siralmas szerda és hitvány csütörtök.

 

Fü nő, rügy izzad, hallgatag

gubók ölében készül már a lepke,

halat pólyálgat a patak,

gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.

 

Gyöngy pára száll pilládra is,

a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,

hajadban kislányos, hamis

fogócska izgató emléke hál még.

 

Oly szép vagy és oly fiatal!

s én arra gondolok, amíg csodállak,

hogy vár talán még diadal

és várnak még beszédes pálmaágak!

 

   (Radnóti Miklós)

"Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel."

Idézet - Stephanie Meyer: Alkonyat (Twilight)

K.G.: Vágyakozás

 

Mondd, érzed-e a vágyat,

Ami elönti néha tested,

És hiába küzdesz, mára

Elemészti már a lelked.

  Látom a csontjaimat,

  Apró tûvel hogy boncolja szét,

  Apró szilánkok zuhannak

  Szerte a világba szét.

Tanuld meg elfojtani,

Bármily erõs is a vágy,

Tanuld meg elfogadni,

A világ nem csak belõled áll.

  Ha mégis oly erõsen tör fel,

  Vonulj félre magadba,

  Érezd ahogy felszabadul,

  S tested perzselve átjárja.

Mosolyogj az emberekre,

S meglátod,

minden léleknek

Vágyakozni támad kedve.

"Nem kerülöm, és nem is keresem,
CSak kibírom azt, hogy ne találkozz velem.
Átnézel rajtam, mint az üvegen,
Átnézel rajtam és vérzik a szívem.
Egyszer szeretném megkérdezni már;
Nem fáj az, hogy nekem fáj?"

  "Víz....

  Kevés a szám , a nyelvem,

  kevés a tenyerem , a tíz ujjam,

  kevés az arcom , testemen a bőr,

  kevés ez a szilárd halmazállapot,

  ha lehetnék csepfolyóssá:

  elárasztanálak , mint egy rizsföldet,

  belédhullámzanék szüntelen."

      (V.L.:Egy másik élet)

   "(Mosolygós hangok.)

   Nem ismer, mégis rólam álmodott. S én megérkeztem,

     akár álmában.

   Azért van abban valami megnyugtató,hogy nem lehet

      mindennek nevet adni.

   Mindig lenyűgöznek az egymásba nyíló szobák, az át-

       szűrődő fények.

   (Nincs szebb ritmus,mint a szeretők szabálytalan lélegzése.) "

     (V.L. :Egy másik élet)

Érintés

Talán fű voltam harsogó
Puhán talpad alá simuló
Vagy bogár
karodon bukdácsoltam
szőröd közt a szádig
szomjam oltani
kicsorduló nyáladból
míg aludtál
Vagy én voltam
egyszer a szád
ízleltem csókot
formáztam bókot
áldottam kit szerettél
átkoztam ki elhagyott
Meglehet virág voltam anyád asztalán
Ő engem becézett szólongatott
én hetekig virítottam
keze alá hajoltam
míg minden szirmom elhervadott
Vagy az a légbuborék voltam
mely a víz alól felbukkanva
szemöldöködön fennakadtam
Talán ecset voltam s szád illetett
hogy jobban felvegyem a színeket
Dalod voltam
Gitár hangján rezgő muzsika
Vagy ital a pohár alján
búcsúkortyra hagyatva
Talán hűséges
lábad mellett andalgó eb
Vagy halvány lámpafény
mielőtt rád zuhant az est
Május voltam
szerelemillattal körüllengtelek
Szirmaimmal érintettelek

(Pethes Mária)